A gepárdról
cájli 2006.05.27. 12:32
A gepárd nagyon izmos, bár a teste karcsúnak és törékenynek tűnik. Mellkasa domború, míg a hasa mélyen behúzott. Kis feje, rövid orra és magasan ülő szemei, kis kerek fülei és a maximális oxigénbevitelhez nagy orrlyukai vannak. A gepárd szőre sárgás színű, fekete kerek pettyekkel, amely segíti az álcázásban. Az orra két oldalán fekete cseppszerű vonalak láthatóak. A felnőtt állatok súlya 40–65 kg között mozog, testhossza 112–135 cm, míg farka elérheti a 84 cm-t is.
A gepárdoknál előfordul a ritkás mintázatú mutáció, illetve a nagyobb, foltszerű, összeolvadó pettyekkel mintázott változat, mely királygepárd néven ismert. Egykor külön alfajként voltak besorolva, ám ez csupán az afrikai gepárd egyik mutációja. A királygepárd csak ritkán látható vadonban, ám fogságban szaporodhatnak (lásd lent).
A gepárdok (a pumákhoz, hópárducokhoz és ködfoltos párducokhoz hasonlóan) tudnak dorombolni, ahogy beszívják a levegőt, de nem tudnak bőgni. Ezzel szemben az oroszlánok, tigrisek, leopárdok és jaguárok tudnak bőgni, de nem képesek dorombolni, kivéve párologtatás közben. A gepárdokat számos vonásuk miatt a nagymacskák közé sorolják, azok legkisebb termetű képviselőjeként. Gyakran keverik össze a leopárddal, habár meg lehet őket különböztetni, például a gepárd orrának két oldalán húzódó könnycsepp-alakú vonalakról, melyek a szeme sarkától a szájáig húzódnak. A gepárd testalkata is nagyban különbözik a leopárdétól, a legjellegzetesebb eltérés a gepárd vékony és kivételesen hosszú farka. A gepárd bundája sárgás, vagy barnássárga színű, 10–18 cm átmérőjű fekete pettyekkel tarkítva. A fehér hastájékon nincsenek pettyek és a farkán levő pettyek négy-hat sötét gyűrűvé olvadnak egybe. A gepárd farka gyakran bozontos fehér bojtban végződik. A hím gepárdok valamivel nagyobbak, mint a nőstények és a fejük is nagyobb, ám tulajdonságaik alapján nehéz különbséget tenni közöttük.
A gepárd sok helyütt a kihalás szélére sodródott. Az összes nagymacska közül ezt a legnehezebb új környezetbe telepíteni, fogságban nehezen szaporítható, ám néhány állatkertben már sikerült. Míg egykor a bundája miatti vadászat, mostanra a területének és zsákmányállatai állományának csökkenése miatt került veszélybe. A gepárd minden macskaféle közül a legősibb, valószínűleg nagyjából 18 millió évvel ezelőtt alakult ki, habár a jelenlegi kutatások szerint még valószínűbb, hogy a macskafélék családjába tartozó mind a 37 létező faj közös őse 11 millió éves.
A gepárd természetes ellenségei az oroszlánok és hiénák. A gepárd mancsain csak félig visszahúzható karmok vannak, ez a legfontosabb vonás, amely megkülönbözteti a többi macskafélétől. A vissza nem húzható karmok nagyobb kapaszkodási lehetőséget biztosítanak nagy sebességnél, és segítenek a gyorsulásnál és a manőverezésben, így ugyanazt a célt szolgálják, mint a kutyák karmai. Meg kell említeni még azt is, hogy a gepárd karmainak kötőszövetei ugyanolyanok, mint a többi macskafélének, egyszerűen a bőr és bunda alatt nincs szigetelőréteg, ezért a karmok mindig láthatóak. A fűköröm kivételével, a gepárd karmai sokkal rövidebbek és erősebbek, mint a többi macskaféléé.
Szaporodás és szociális élet
A gepárdok 20–24 hónapos korukra lesznek ivarérettek. A szaporodási időszak egész éven át tart. A nőstények 90–95 napos vemhességi időszakot követően 1–5 kölyköt hoznak világra. A kölykök az oroszlán, tigris, jaguár és leopárd kölykeivel ellentétben „kiscica-szerűek”, a házimacska kölykeihez hasonlóak. Súlyuk születéskor 150–300 gramm. Sok macskafélétől eltérően a gepárdok megszületésükkor már viselik jellegzetes pettyeiket. A gepárdkölykök nyakát sörényszerű pelyhes bunda borítja, mely akár szürkésfekete is lehet, ez a szőrzet kihullik, ahogy a gepárd idősebb lesz. A halálozási arány az első hetekben nagyon magas és akár a kölykök 90%-át is megölhetik az oroszlánok, a hiénák vagy akár a sasok. A születést követően 13–20 hónapos korukban hagyják el anyjukat.
Más macskafélével ellentétben, a felnőtt nőstényeknek nincs valós területük, és láthatóan kerülik egymást, habár néhány rövid ideig együtt élő anya–lánya párost már megfigyeltek. A hímek néha kisebb csoportokba verődnek, különösen akkor, ha egy alomból származnak. Ezek a csoportok gyakran két vagy három testvérből állnak. A szövetséges hím gepárdok sokkal sikeresebben védik és tartják meg területüket, mint ha egyedül élnének. Élettartamuk a vadonban átlag 12 év, mivel öregkorukra a gyorsaságukat elveszítik, de fogságban több (akár 20 év) is lehet.
Táplálkozás
A gepárdok ragadozók, leginkább a 40 kg alatti emlősökkel táplálkoznak, például Thomson-gazellával és impalával. Ha a gepárdok többen vannak, gnúra is vadásznak, különösen a borjakra. Gyöngytyúkot és vadnyulat is elejtenek olykor. Míg a többi nagymacska főként éjjel vadászik, a gepárd nappali vadász. Leggyakrabban kora reggel vagy alkonyatkor néz élelem után, amikor nincs meleg, de még elég világos van. A gepárdok inkább hagyatkoznak látásukra, mint szaglásukra. A zsákmányt lopva közelítik meg 10–30 méterre, azután támadnak. A farkukat használják egyensúlyozásra, szükség esetén így éles kanyarokat is be tudnak venni. A hajsza gyakran kevesebb, mint egy percig tart, és ha a gepárd elhibázza, inkább felhagy az üldözéssel, hogy ne veszítsen energiát. A másik ok, amiért feladja az üldözést, hogy olyan szinten felgyorsul, hogy teste nagy mennyiségű energiát veszít. Testhőmérséklete ilyenkor olyan magasra emelkedik, hogy az üldözés folytatása az életébe is kerülhet. Ezért pihennek még akkor is a gepárdok, ha elejtették a zsákmányt. Nagyjából a hajszák fele jár sikerrel. Áldozatát úgy öli meg, hogy az üldözés alatt elbuktatja, majd addig harapja a torok alsó részét, amíg az meg nem fullad, mivel nem elég erős, hogy eltörje fő zsákmányállata, a gazella nyakát. Ezután elkezdi felfalni zsákmányát olyan gyorsan, amennyire csak lehetséges, hogy megelőzze a közelben tartózkodó oroszlánokat és hiénákat.
Előfordulási helyük
A gepárd elterjedési területe
Vadon élő gepárdok elsősorban Afrikában találhatóak, ám korábban Észak-Indiára is kiterjedt az élőhelyük. Vadőrök kamerás csapdák segítségével nemrég találtak megmaradt példányokat Irán területén, és igyekeznek megóvni ezeket az állatokat. Hajdanán arisztokrata családok háziasították őket és ugyanúgy használták antilopvadászatra, ahogy azt még mindig teszik az agarakkal. Eltekintve attól a nagyjából 200 egyedtől, mely az iráni Horaszán tartomány területén él, a gepárdok elterjedése mára egyértelműen Afrikára korlátozódott.
A gepárdnak (Acinonyx jubatus) öt alfaja létezik: négy Afrikában és egy Ázsiában. A veszélyeztetett alfaj, az Acinonyx jubatus venaticus csak Iránban fordul elő. 1990-ben a Times of India című lapban beszámoltak Kelet-Indiában látott gepárdról. Van rá esély, hogy néhány példány még maradt Indiában, ám ez eléggé kétséges. Az utóbbi évtizedben érkeztek beszámolók az ázsiai gepárdról Pakisztán déli részéről, Beludzsisztán tartományból is.
A gepárdok jobban kedvelik a nyílt területeket, például a félsivatagot, a szavannát és a bozótos síkságokat.
Genetika
A gepárdokra jellemző az alacsony genetikai változékonyság, és gyakran fordul elő a magas abnormálisspermium-mennyiség. A rokonságban nem álló gepárdok között végzett bőrátültetés is ezt mutatja, hiszen a donor bőrt nem veti ki magából a másik példány teste. Ez azért lehetséges, mert az utolsó jégkorszak alatt végbement genetikai torlódást követő hosszadalmas időszak alatt egyfajta beltenyészet alakult ki.
A gepárd valószínűleg Afrikában alakult ki, a miocén kor alatt (26 millió – 7,5 millió évvel ezelőtt), mielőtt eljutott volna Ázsiába. Az amerikai Laboratory of Genomic Diversity (National Cancer Institute, Frederick, Maryland, USA) kutatói, Warren Johnson és Stephen O’Brien által vezetett újabb kutatások szerint az összes létező macskaféle közös őse Ázsiában, kb. 11 millió évvel ezelőtt alakulhatott ki. Ez az eredmény megváltoztathatja és tökéletesítheti a gepárd fejlődéséről alkotott ismereteinket.
A mára kihalt rokon faj, az Acinonyx pardinensis (pliocén korszak), sokkal nagyobb volt, mint a mai gepárdok és Európában, Indiában és Kínában élt, akárcsak az Acinonyx intermedius (közép-pleisztocén periódus). A kihalt Miracinonyx nemnek szintén gepárdszerű alkata volt, ám a nemrégiben végzett DNS-vizsgálat kimutatta, hogy a Miracinonyx inexpectatus, Miracinonyx studeri és a Miracinonyx trumani (a késői pleisztocén kor elején), amelyek Észak-Amerikában éltek és „észak-amerikai gepárdként” váltak ismertté, nem a gepárddal, hanem inkább a pumával állnak közeli rokonságban.
Színváltozatok, mutációk
Királygepárd
A királygepárdot először 1926-ban Zimbabwében jegyezték fel. 1927-ben Reginald Innes Pocock természettudós külön fajként sorolta be, ám bizonyítékok hiányában ezt az állítást 1939-ben törölték. 1928-ban egy Lord Rothschild által vásárolt bőrön úgy találták, hogy mintázatában a királygepárd és a pettyes gepárd között áll, és Abel Chapman úgy ítélte meg, hogy ez a pettyes gepárd egy színváltozata. 1926 és 1974 között 22 ilyen bőrt találtak. 1927 óta vadonban élő királygepárdról ötször számoltak be. Habár nagyon jellegzetes bőrök érkeztek Afrikából, élő királygepárdot csak 1974-ben tudtak lefényképezni a dél-afrikai Krüger Nemzeti Parkban. Egy 1975-ben vezetett expedíció alkalmával Paul és Lena Bottriell kriptozoológusok fényképeztek le egy egyedet, amelyet kitömés céljából el is ejtettek. Nagyobbnak tűnt, mint egy pettyes gepárd és bundájának is más szerkezete volt. 1986-ban egy másik vadon élő példányról érkezett bejelentés – 7 év után az első. 1987-ben 38 példányt tartottak számon, a legtöbbet lenyúzott bőr formájában.
A külön faj nézetét 1981-ben vetették el, amikor Dél-Afrikában a De Wildt Gepárd Központban királygepárd született. 1981 májusában két pettyes gepárd nőstény ellett meg, és mindkét alomban volt egy királygepárd. A nőstényeket egy a vadonban befogott hímmel pároztatták, mely a Transvaal területről származott (ahol a királygepárdot is feljegyezték). A központban később további királygepárdok is születtek. Ezt a mutációt Zimbabwében, Botswanában és Dél-Afrika Transvaal tartományának északi részében is feljegyezték
|