A Rancid közvetlen előzménye az Operation Ivy nevű San Francisco-i banda. Itt játszott együtt Tim Armstrong énekes/gitáros és Matt Freeman basszusgitáros. Rövid, alig 2 éves működésük alatt kiadtak több demót, EP-t, és közel 200 koncertet tartottak, a híres CBGB Club ünnepelt sztárjai voltak. Ska elemekkel vegyített punkzenéjük sok együttesre volt hatással, többek közt a Green Day-re is. 1989-es feloszlásukat követően Tim és Matt létrehozta a Rancid-ot. Maguk mellé vették Brett Reed dobost is. Mindez 1991 szeptemberében történt. A debütáló, saját magukról elnevezett album 1993-ban jelent meg, mely dallamos, pörgős, a klasszikus brit 77-eseket idéző punkzenét tartalmazott. Nem sokkal később csatlakozott Lars Frederiksen, mint második énekes és gitáros. A Let’s Go-n már ő is hallható, karcos hangjának, és a gyorsabb tempónak köszönhetően kissé hardcore-ba nyúló lemez született. A következő album, az …And Out Come the Wolves az Operation Ivy örökségét hordozta, dallamos ska betétekkel is átszőtt punklemez lett. Hatásaik között kell még megemlíteni a The Clash-t is, azon belül is a London Calling és a Sandinista! lemezeket. Ezek a hatások egyértelműen a 98-as Life Won’t Wait albumon jelentkeztek a leghangsúlyosabban, itt aztán mindenféle stílus képviseltette magát, a punktól a ska-n át egészen a reggae-ig, de míg ami nem sikerült a The Clash-nek a Sandinista!-val, az a Rancid-nak bejött, a lemez sikeres lett (a Sandinista! rehabilitációja azóta persze megtörtént, ma már sokkal elfogadottabb a stílusok közti keveredés, mint 1980-ban). A folytatás egy kis retro, a 2000-es, egyszerűen csak Rancid 2000 lemez ismét szélvészgyors, karcosabb hangzású punk/hardcore, a 2003-as Indestructible pedig a korábbi lemezek egy egészséges keveréke. Példaképükhöz, a The Clash-hez hasonlóan a Rancid szövegei is társadalmi problémákról, megtörtént esetekről szólnak, a legutóbbi lemezen szereplő Arrested in Shanghai például Tim Kínában elszenvedett viszontagságait írja le. Sokan felhördültek, amikor a banda az új lemezt már nem az eddigieket is megjelentető Epitaph Records-nál, hanem a multikiadó Warner Music-nál jelentette meg, de félelmük alaptalannak bizonyult, mivel semmivel sem lett kommerszebb ez az anyag, mint az előzőek.